2014.10.09.
21:42

Írta: Silenos Kiadó

Queens Of The Stone Age - Senki sem tudja (idézetek)

Legutolsó könyvünkkel kapcsolatban kicsit fukarok voltunk (nem direkt) bármi infót közzétenni a fülszövegen és a borítón kívül. Úgyhogy íme pár kitűnő és nagyon jellemző idézet a könyvből. És egy hosszabb rész is.

Igyekeztünk nem a rock'n'rollos lózungokat kiemelni, inkább olyanokat kerestünk, amik jól bemutatjáj, mennyire közvetlen is ez a Queens of the Stone Age könyv. Ha elolvasod, neked biztos más tetszik meg majd belőle.

Palm Desert az a hely, ahova a gazdag, napimádó kaliforniaiak meghalni mennek.
(első fejezet első sor)

„Brant és Josh a zenekarral foglalkozott – részletezi Nick –, én pedig Ramones-albumokat magoltam be, hogy fejlődjön a gitárjátékom. Vicces volt együttjátszani az iskolatársaimmal. Kicsi szcéna volt a mienk, de szerencsére itt mindenki zenélt – vagy legalábbis kísérletet tett rá.”
(első fejezet valahol)

Nick: „Fel akartuk tuningolni a basszust a Blues albumon – és úgy általában súlyosabbá akartuk tenni az egészet, mint bármi, ami már a piacon volt. A cél az volt, hogy a következő reakciót váltsuk ki az emberekből: »Atyaúristen, ez meg mi a jó élet?!« Ha érted, mire gondolok… Tipikusan olyanfajta album, amelyet ha felteszel, tutira basztatnod kell majd a hangszínszabályozót. Amennyiben csak egyszerűen felrakod a lemezt és óvatlanul maximumra tekered a hangerőt, jó esélyed van rá, hogy kinyiffantod a hangszóróidat. …”
(második fejezet valahol)

Egy alkalommal fel is húzta magát a dalszöveg-értelmezésekkel kapcsolatban és a következő kirohanást intézte: „Nem tök mindegy, hogy néz ki egy zenekar, vagy miről hablatyol? A faszba ezekkel! Ha seggfejek is vagyunk, attól még játszhatunk jó zenét, és fordítva, attól, hogy szerinted király a zenénk, még egyáltalán nem biztos, hogy mi magunk is jó arcok vagyunk. Azt szeretném, ha kizárólag a zenénkre koncentrálnának az emberek. Így akár a világ legnagyobb idiótái is lehetünk. Manapság mindenki ilyen marhaságokat beszél, mint hogy úúú, ezt az együttest nem szeretem, mert kék cipőfűzőt hordanak, stb. Szeretném elkerülni ezt az egészet. Az efféle dolgoknak nem szabadna számítaniuk. A zenét hallgatni kell, minden más csak tönkreteszi az élményt."
(második fejezet valahol)

„1993 elbaszott egy év volt – szögezte le John Garcia 1994 elején. – Az albumunk készen állt, de a kiadónk beadta a kulcsot. Kirúgtuk a menedzserünket, a dobosunk pedig lelépett. Elég szar volt a helyzet.”
(harmadik fejezet valahol)

Még egy két idézet innen-onnan:

Miért jön be ennyire Dave Grohl dobolási stílusa?
„Kemény és pontos az ütése. Mintha erre lenne programozva. A turné során soha egyetlen egyszer sem hibázott. Hihetetlen volt! Na jó, azt hiszem, az »Avon« című számunk közben egyszer elejtette a dobverőjét… Jót röhögtünk rajta. Igen, valószínűleg ő volt a kedvenc dobosom – pont.”

Oliveri: „Nekem a klubok jönnek be. Kerülök minden olyan helyet, ami mondjuk háromezer főnél nagyobb befogadású. Ha a távolság miatt úgyse látom rendesen a zenekart, akkor inkább otthon maradok és berakom a CD-jüket. Nem akarok kiszúrni a rajongóinkkal. Minél intimebb a közeg, annál jobb. Jó, persze, pont most nyomtuk le az Ozzfestet, de ez nem a mi stílusunk volt, hanem Ozzyé. A legideálisabb méret az ezerötszáz főt befo- gadni képes klubok: király a hangcuccuk és mindenki jól láthatja az együttest.”

„Nick beismerte az újságíróknak, hogy söröket vagdosott a rajongókhoz, de ezt azzal magyarázta, hogy örömet akart nekik szerezni… Én viszont konkrétan emlékszem, hogy az első és a második szám között odajött hozzám, mondván, hogy fel kéne valahogyan rázni ezt a szar közönséget, majd teli Coronitákkal kezdte dobálni az embereket, mint egy baseball-játékos. Szerintetek ezzel tényleg hízelegni akart nekik? Ez nem az én stílusom. Én inkább együtt iszom a rajongóinkkal, eszembe se jutna megdobálni őket…” Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor Oliveri szétverte a cuccát egy ausztráliai fellépésen, majd az egész zenekart kitiltatta egy perthi hotelból. „És ez csak egy volt a sok hotel közül, ahol tiltólistára kerültünk – ecsetelte tovább Homme. – Nicket rengeteg mindennel megvádolták már, és általában nem alaptalanul. Én együtt tudok élni mindazzal, amit személyesen elkövettem, de nem akarom, hogy megbélyegezzenek más szarságai miatt.”

Szólj hozzá!

Címkék: részlet qotsa

A bejegyzés trackback címe:

https://silenosblog.blog.hu/api/trackback/id/tr866301348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása