Már alapból annyi elég lenne, hogy Ő, Antal Nimród rendezte a Metallica legújabb koncertfilmjét, mert ez nagyon nagy lazaság, és kevés embernek sikerül magyarként ekkora produkcióban, ilyen fontos szerepet vállalnia, mint neki.
De ez nem elég: az összes, nagyjából csak itthonról érkező támadásra és személyeskedő kritikára – egyáltalán nem elvárható módon – teljes higgadtsággal és becsülendő intelligenciával felelt meg. Nem egy MTA-s székfoglaló beszéd stílusában, hanem amolyan laza, fiatalos rendezőként.
Pedig akármit tehetne vagy mondhatna, hiszen ő rendezte a Metallica, Through The Never című koncertfilmjét.
Pályázott a sztori ötletével – sokakkal együtt –, és A Zenekar az Ő ötletét ítélte a legjobbnak, mert egyedi, mert kicsit más, és mert tetszett Nekik.
“Ez az egyik legklasszabb dolog Jamesben és a Metallicában: lényegtelen, mekkorára nőtték ki magukat, még most is csinálnak egyedi dolgokat, például fellépnek egy parkolóban, vagy spéci koncertekkel lepik meg a rajongóikat.” (Előszó, 8.o.; Mark Eglinton: James Hetfield: A Metallica farkasa)
Szóval tényleg nem hordják fenn az orrukat, képesek megújulni, a sztárság ellenére képesek megőrizni a közvetlenségüket, és meglátni az eredetiséget.
Végül is ez ilyen egyszerű is lehet: nem kell körbejárni, nem kell a függöny mögé nézni, hanem csak leülni, nézni, hallgatni és örülni. Én örülök.
Silenos