2010.11.18.
15:35

Írta: Silenos Kiadó

Sass Henno: Itt jártam – Vélemények

Első regényünk fogadtatása annyira pozitív volt, hogy még bennünket is meglepett. Nem számítottunk rá. Egyrészt mert ez volt az első, másrészt mert a téma nagyon is kemény. Összeszedtünk néhányat a neten is elérhető recenziók közül, s egy-egy jellemző mondatot kiemeltünk.

„A regény hangvitele valami megdöbbentően őszinte, és ez tetszik nekem. Elringat, idillt vetít, álmodozóvá tesz, majd a pofádba vágja a nagy büdös életet, és aztán mintegy mellékes kijelentéssel folytatja a megkezdett idillikus leírást, miközben a helyzet iróniája meg csak úgy lazán képen vág.”

Rakenroll/krlany, rakenroll.freeblog.hu

És a többi>>>

„Az első mondattal máris fröccsent az indulat. Becsuktam a könyvet. Arra gondoltam, mit is ígért a fülszöveg. Hát ezt azért nem.
Sass Henno könyvére nyugodtan ki lehetne tenni a piros karikás tizennyolcast. Henno mondanivalója durva, kemény, megrázó és elgondolkodtató. A káromkodások, az obszcén megjegyzések, a sokszor kegyetlen megmozdulások nélkül azonban Henno egy szavát sem hinnénk el.”

Oroszi Agi, www.olvassbele.hu


„Én nem krimiként tekintettem a könyvre, hanem egy komor, kilátástalan világot leíró szociográfiaként: a sivár, sötét, vigasztalan lakótelep és az ott élők ábrázolása az első pillanattól fogva a Lilja 4-ever című filmre emlékeztetett.
Durva és boldogtalan regényről van tehát szó, s a karakterek jövője nem kecsegtet sok jóval, mint ahogy a múltjuk sem volt túl fényes: nagyon érdekes és egyben fájdalmas olvasni, ahogy Henno gyakran egy odavetett mondattal vagy emléktöredékkel felvázolja egy-egy alak egész megelőző életét. (Igaz, hogy ez nem minden alak esetében sikerül teljesen.) S bár a múlt eseményei elég gyakran felbukkannak Rass gondolataiban, ezekben az emlékekben nincsen semmi nosztalgia vagy hamis csillogás, hiszen a múlt is éppen olyan sivár volt, mint a jelen.Ezenkívül az is figyelemre méltó, ahogy a szerző néhány apró jelzéssel képes érzékeltetni Rass lelkiállapotának és érzelmeinek változását vagy éppen az egyes személyekhez fűződő viszonyát. Pl. nagyon egyszerű, de sokatmondó az az epizód, amikor Rass átírja a telefonjában a barátnője nevét, vagy éppen az, ahogyan a fiú családtagjává fogadja a 13 éves Hannát, s attól fogva akár az életét is kész feláldozni érte. A szerző semmit nem fejt ki részletesen, nem magyaráz, és főleg nem magyaráz túl: Rass tettei magukért beszélnek. Szorosan ide tartozik még a regény nyelvezete is: a tárgyilagos, káromkodásokkal tűzdelt mondatokon időnként átsejlik valami egyszerű költőiség, ami számomra csak fokozza a regény komor hangulatát.”

Entropic, e-konyv.blog.hu


„Az első oldal után nem voltam biztos abban, hogy ez a könyv nekem való, de van benne valami, ami megfogott. Nem nevezném szépirodalomnak, csak egy puszta történet elmesélésének, amihez az író valami részemről megmagyarázhatatlan pluszt adott, amitől mégis érték lett ez a kis könyvecske. Ami taszított, az maga az élet, amit Rass és a haverjai folytattak. Hogy hová fajultak a dolgok, azt ez a könyv remekül elmeséli.”

Joeymano, csillagporkonyvsarok.freeblog.hu


Zsuzsi:
„Nagyon nyomasztó, nagyon sötét, nagyon idegen a könyv hangulata. A történet maga helyenként rettenetesen durva. Viszont szülőként fejbevágó, hogy hol köthet ki egy kölyök, ha nem figyelnek rá. Az első letartóztatásnál. Akkor is, ha az apja zsaru.”
&
ZsuKa: „Nos, akkor lássuk, milyen érzéseket keltett bennem:
az első és legfontosabb az iszony!
Eléggé iszonyú, hogy a nappal okos, értelmes gimnazista este a kocsmában péppé veri azt a pasast, aki kikezd a barátnőjével… majd másnap beül véres kézzel az iskolapadba? Nekem ez sok…!
Aztán a nyelvezete! Ha még csak szleng lenne… én is tudom, a kamaszok elég mocskos szájúak tudnak lenni…
Napok óta képtelen vagyok a kezembe venni… ez pedig azt jelenti, hogy feladom! Félek, ennyire azért már nem vagyok nyitott!”

konyvbarlang.blogspot.com/


„Sass Henno őszinte és magával ragadó stílusával már az első oldalakon megnyert magának, és a későbbiekben sem csalódtam benne. Ne gondolja senki, hogy a történet kimerül egy lekapcsolt bűnöző vallomásában. Jóval több van emögött. Ez a srác tud írni. Dinamikusan. Hitelesen. Néhol az volt az érzésem, vetekszik David Mitchellel, Anna Gavaldával. Jól megválasztott képek, tudatos szerkesztés. Szeretem.”

Mónika/ painperduu, konyvkucko.blogspot.com/


„Rass szerethető figura, egy halva született gyerekkorból épp kilábaló, felnőttet játszó, dühös fiú. Tehetséges csaló, de naiv álmodozó, és éppen ebbe bukik bele. A vég előre látható és előre tisztázott is. Rassra mégsem csak a büntetés vár ennek az útnak a végén, hanem a felelősség addig ismeretlen érzésének felfedezése is.
A regény sodor, filmszerű képei magukkal ragadnak, egy cseppnyi erőlködést sem éreztem benne. Akarom a folytatást!”

egy ember, konyvekplusz.blogspot.com


„Ez a történet gyakorlatilag egy akciófilm és egy dráma keserű keveréke papírcsomagolásban. Nem kezdek el arról szónokolni, hogy igen, ezzel a könyvvel fel lehetne nyitni az emberek szemét, és megmutatni a kiskorúak bűnözésének kiváltó okait, mert ezt már előttem megtette egy-két blogger. Csak némán bólogatok, hiszen nem kell ezt túlragozni. Aki rászánja magát és végigolvassa (elég rövid könyv), az biztos, hogy elgondolkozik legalább egy-két óráig erről a témáról. Én inkább a humorát emelném ki, mert az nekem nagyon bejött. Keserű ugyan de igazán élvezhető.”

Mercy, journal-de-mercy.blogspot.com


„Az Itt jártam cselekménye pörgős, az arcok gyorsan váltják egymást, kevés a kirajzolódó alak, inkább az akciófilmek sziluettjei jellemzik. Garantálom, hogy a könyv olvasói emlékezni fognak az élményre.
Megtanulják, amit a főhős: ha valaki a nagyok játékába avatkozik, könnyen a tűzvonalba kerülhet, márpedig a tűzvonalban csak célpontok vannak. Sass Henno könyve legvégén egy felkiáltójel van. Figyelmeztetés. A könyv mondatként ér véget vele. Vedd észre magad! Nézz tükörbe! Ne ess ugyanebbe a gödörbe!”

Balagesh, konyvelmeny.blog.hu

Szólj hozzá!

Címkék: recenzió pán!k könyvek

A bejegyzés trackback címe:

https://silenosblog.blog.hu/api/trackback/id/tr854823247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása